Meredek utcák. Egyszer fel. Most keményebben le. Aztán újra fel. Megint tiszta víz vagyok. Este 11 óra van, de Alfama még jó ideig nem tér nyugovóra. A szülők lassan tolják a babakocsikban a kicsiket. Gyerekek fociznak a Fado Múzeum előtti téren. A legjobb egy kicsit nem feltűnő 12 éves, egyik kezében egy zacskó chipset tart, és papucsot visel. Ez nem akadályozza meg abban, hogy dekázzon a labdával és látványos cseleket hajtson végre. Szemkontaktust teremt a turistákkal, és bátorítja őket, hogy játsszanak vele. Azok, akik figyelmen kívül hagyják őt, kellemetlen meglepetésben részesülnek. Kiváló formában van a fiú, szerintem ma már senki sem tudja megverni.
A késői óra ellenére mindenhol zaj, és nyelvek keverednek. A portugál – suhogó és kissé csúnya – itt kisebbségben van. A közeli pubokból és éttermekből fado dalok szólalnak meg a turisták számára. Drámai, szomorú, de kicsit teátrális is. Elegánsan öltözött pincérek hívják a járókelőket: csak ma este, autentikus portugál zene, 3 fogásos vacsora 50 euró/fő! Csábítóan hangzik? Pont megfelelő a gazdag amerikai turisták zsebének.
Tovább sétálok, és azon tűnődöm, miért olyan jó itt, ha ilyen ronda. Kopott falak, régen fel nem újított homlokzatok, minden második ablakon nadrágok, zoknik lógnak ki. Nyílnak a lakások ajtói. A szemem sarkából látok egy félmeztelen házaspárt, akik egy matracon hevernek, és tévét néznek.
Néha azt mondják, hogy nem szeretne egy sötét sikátorban találkozni ezzel vagy azzal a sráccal. Az Alfama nem más, mint sötét és szűk utcák. Kicsit elhanyagolt, kanyargós, tele szűk átjárókkal és számtalan lépcsővel. Szerencsére nem találkozom itt gyanús elemekkel. Nem úgy, mint 12 éve, amikor nem tudtam végigmenni az utcán anélkül, hogy valaki odaszaladt volna hozzám, vagy a sikátorból kiabáljon: ei Maradona você quer comprar haxixe! Vagy: maconha, olha só os olhos!
Valaki elvesztette a macskáját. Valószínűleg csatlakozott a környéken barangoló bandák egyikéhez. Ezeknek a srácoknak a méretéből és általános lustaságából ítélve elég jól teljesítenek. És teljesen legálisan működnek.
Az elveszett hitelesség keresése
Elmentem Alfamába, mert autentikus Lisszabont kerestem. Végül is ez Lisszabon legjellegzetesebb és legrégebbi kerülete. Kötelező mindenkinek, aki meg akarja érinteni az igazi portugál esszenciát. Így hát kiraktam az érzékeny antennáimat, és megpróbáltam mindent elnyelni. Az éghajlatot, a történelmet, az épületeket, a szavakat.
Kezdje el a lisszaboni hitelesség felkutatását
De Alfama nem elég. Szívesen kipipálom a híres kilátókat, mint például a Miradouro Das Porto Da Solt (egykor a város keleti bejárata) vagy a Miradouro Graçát, a szállásom közelében. Ennek ellenére mohón falom a város legjobb cukrászdájában (Pastéis de Belém) a pastéis de natát, gyönyörködöm a falfestményekben, és szinte minden tarka azulejókkal díszített épületnél megállok. Elégedetlenül felszállok a 28-as villamosra, és meglátogatom a Római Színház romjait. Leülök az Estrela Parkban, ami úgy tűnik, nagyon népszerű a helyiek körében. Egy pillanattal később az általam bérelt idegenvezető elmeséli, hogy Portugália egykor világhatalom volt, hatalmas arany- és sótartalékokkal, és milyen volt az élet António Salazar diktatúrája alatt. Érzelmekkel a hangjában megemlíti a fővárost sújtó számos földrengést és cunamit is.
És éppen, amikor azt hiszem, hogy majdnem megérintettem Lisszabon szívét, villámcsapásként ér egy tükörkép.
Váronj egy percet. Ez a hitelesség? Ez a többnapos séta a turisták kötelező ellenőrző pontjain? Kicsit olyan, mintha azt mondanám, hogy ismerem az igazi Krakkót, mert ettem egy obwarzaneket és láttam a Posztócsarnokot, vagy hogy ismerem Prágát, mert meglátogattam a Kafka Múzeumot, és vakon átbotladoztam a Károly-hídon.
Mindenhol ugyanaz
Gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy felkel a nap és új nap virrad. A gyomrom korgott. Szerencsére Lisszabonban nincs hiány nagyszerű reggeliző helyekben. A legjobbak közé tartozik a Seventh Branch Chiado, a Quase Café és a Pasteleria Santo Antonio.
10 perc múlva ott vagyok. Fáradtan rendelek valamit, és egy idő után megtapasztalom az ételpornó beteljesülését. Színes, változatos és finom volt. Boldog hangokat és beszélgetéseket hallok körös-körül. Ezúttal a portugál a domináns nyelv. És a kávé jobb, mint valaha.
Kiderült, hogy az igazi lisszaboni emberek szeretik a lassú reggeleket, a barátokkal való találkozást, a jó kávét és a reggelit. Pont ezt szeretem – egy Lisszabontól 3000 kilométerre keletre lévő nagyváros hiteles lakója.
